Johanna ma 12 napos és hihetetlen, hogy már mennyit változott. Tekintete egyre tisztább, apa legnagyobb örömére már egyre ritkábban néz egyszerre 3 fele -bevallom nekem bandzsán is nagyon cuki volt. Minden nyugis szoptatáskor alaposan végigmérem a kiscsajt. Már szinte teljesen lehámlott a bababőre, az ujjai egyre nagyobbak, egyre erősebben fog, mit fog, szorít! főleg ha nagyon akar valamit, pl enni, vagy nem öltözni 🙂 Mondjuk ezt speciel meg tudom érteni, egyelőre még csak próbáljuk megtalálni melyik ruha is az ő mérete, mert az egyik 56-os ruha nem megy már rá, a másikba meg kétszer is belefér… én is imádnék 2 számmal nagyobb ruhában feküdni ami alvás közben háromszor tekeredik rám 🙂
De mi van a hullámvasúttal? Na, arra12 napja felültünk, és most nem a hormonjaim tombolásairól beszélek. Már csak azért sem, mert nekem olyan nincs. Ugye Apa? 🙂
Szóval 9 hónap várakozás után egy sötét vasárnapi hajnalon felültünk rá és egyelőre csak robog velünk -és azt hiszem ez így lesz most már életem végéig. A kaotikus első napok után egyre inkább kezd beállni a rend. Már szinte mindenkit visszahívtam akit kellett, rendszeresen eszem, iszom a vizet liter számra és nyakalom a szoptatós teát. Johanna kezdi megszokni, hogy most már mi vagyunk a családja, hogy minden este apával fürdenek, hogy Duncan néha megszagolja, hogy anya a kantin. Szinte idilli az állapot. Aztán mikor a kocsi, amiben ülsz felér a pálya tetejére, akkor onnan csak egy út van: lefele.
Johi egész nap egy angyal, eszik, iszik, nézelődik, alszik. Aztán ahogy eljön az esti fürdés, onnantól le sem lehet lőni. Már rendszeresnek mondható, hogy 11, éjfélig pörög mint a búgócsiga, sehol sem jó neki. Cipeli anya, cipeli apa, etetjük, büfiztetjük, ringatjuk, már-már majdnem alszik, lebukik a feje, azt se tudja hol van, de ahogy letennénk aludni, hirtelen két akkor szem néz vissza mint aki éppen akkor kelt 8 óra alvás után. Folytatódik a könyörgés majd éjfél körül nagy nehezen elalszik kb 2-ig amikor is már egyedül folytatom 5-ig a küzdelmet. Aztán ahogy eljön a reggel újra visszakapom az én édes angyali kislányomat. Újra mosoly és boldogság, amíg meg nem érkezik a védőnő: Kedves anyuka, a gyereknek van egy kisebb köldöksérve, de nem gond! lehet, hogy megoldódik magától, vagy legrosszabb esetben ovis korban megműtik. (ezt a kórházban miért nem mondja senki???) Oh és ez a köldök is de csúnya, el kéne menni holnap a doktornénihez, hogy nézzen rá. Másnap aztán a doktornéni megnyugtat: Hát bizony ezt a kórházban elég rosszul vágták, de semmi baj, láttam már csúnyábbat is. Azért tessenek holnap is visszajönni, megint lekezeljük. Nem mondom, hogy boldog vagyok, de reménykedem, hogy gyorsan túl leszünk és gyönyörű köldökkel fogja majd átaludni az éjszakát. Otthon aztán újabb meglepetés fogad. Tóth-Györei Johanna szülei részére levél érkezett a SOTE-tól: Kedves szülők az újszülött kori anyagcsere szűrés alkalmával Johanna mintájában minimális eltérést találtunk. Kérjük hogy a következő munkanapon fáradjanak el a háziorvoshoz a mellékelt papíron két korongot itassanak át vérrel és elsőbbségi küldeményként adják fel azt részünkre. Lógó orral olvasom a sorokat újra és újra a konyhapultnál ülve. A lelkem csokoládéért kiállt. Ok, nem esünk pánikba amíg nem lesz eredmény. Nem, nem nézem meg a neten, hogy mit írnak az anyagcsere zavarról. Pozitív vagyok! Aztán ahogy fentről csak lefele van, onnan logikusan csak felfele. Johanna a szokásos esti fürdetés után megint pörög a hátán, végre 11 után elfárad a saját hisztijétől és elnyomja az álom. Mi is lefekszünk. 4-kor halk nyöszörgésre ébredek, aztán csend. Visszaalszik Ő is, én is. 6 után újra ébredek, hitetlenkedve nézem az órát. Nézem a bébiőrt. Aztán újra az órát. Jesszus elrabolták a lányomat, megette a kutya… sietek át a szobájába, édesen alszik. Hezitálok. Felkeltsem? Ne keltsem? Órák óta nem evett. De ha egyszer ilyen nyugodtan alszik… én se örülnék ha alvás közben szendvicset tuszkolnának a számba. Felkeltem apát, mit javasol. Közben átvillan az agyamon, hogy napok óta ő is végre nyugodtan alszik. Ok, nem keltem fel. Kimegyek a konyhába, iszom, téblábolok, bámulok kifele a konyha ablakon. Aztán Johanna úgy dönt, hogy nem kínoz tovább és most először nem sírva ébred. IMÁDOM!
11-re elmegyünk a doktornénihez aki a csajszi sarkából próbál vért szerezni, kicsit megkínlódnak egymással mert Johanna is nehezen adja a vérét ahogy én is, de végül siker. Már csak apának fel kell adnia postán a mintát és várni hogy ne jöjjön válasz. Tipikus magyar egészségügy: “Kóros eredmény esetén értesítjük” egyéb esetben ha már egy hónapja nem kapott választ, és nem a posta keverte el, és nem a kutya ette meg a levelet az azt jelenti, hogy minden ok. Köszi. Nem lehetne esetleg erre is elkülöníteni némi postaköltséget a büdzséből? Kedves szülök, köszönjük az együttműködését egyúttal örömmel értesítjük, hogy minden rendben van, megnyugodhat. Reméljük az idegtépő várakozás során nem apadt el a teje. Üdv: SOTE
