2014. július 31. 
Johanna 67 cm, 7950 gramm, ül, mászik, feláll, érdeklődik, mindent eszik
ami a szájához ér, van másfél foga, egészen jól alszik, sokat mosolyog, kacag,
gagyorászik, leginkább azt hogy “hádádádádá”, játszik és persze néha hisztizik. Ez utóbbit főleg akkor teszi ha
nem az történik amit ő szeretne. Mondjuk inkább, hogy akar, mert úgy tűnik ő
már most tudja, hogy mit akar és ezt minden általa ismert eszközzel (ez főleg
sírás) meg is próbálja elérni. Reméljük ez a céltudatosság kitart majd nála egy életen át. (azt
hiszem ezt a mondatomat még meg fogom bánni …)

Egyébként nem kötötték ki nálunk a netet, a fényképezőgépet sem adtuk el,
mindösszesen annyi történt, hogy a szerkesztőség annyira elfoglalt volt, hogy
jelentősen kevesebb kép készült mint korábban. Egy csendéletet sokkal könnyebb
lefotózni mint egy zsák bolhát. Mióta Johanna elindult, de főleg mióta
mindenhol megpróbál felállni egyre kevesebb időm marad arra, hogy ne azt
figyeljem mikor milyen célt tűzött ki éppen magának és ezt hogyan próbálja
elérni. A lakás felfedezése még nagyon gyerekcipőben jár (tartok tőle, hogy
lesz ez még sokkal rosszabb is), de már élénken érdeklődik minden iránt. Legyen
az konnektor, kuka, dvd lejátszó, Duncan farka, virágföld. Nagyjából akkor
tettem félre egy kis időre a gépet amikor először olyan édesen ücsörgött a
járókája mellett a kövön (hol máshol). Én meg mint lelkes blogoló szülő “Oooh
hát ezt meg kell örökíteni!” felkiálltással úsztam a levegőben a gépért,
hogy le ne maradjak A pillanatról. Kezemben a gép. Remek! Johi még mindig ül.
Belenézek, fókuszálok mire Johanna a másodperc törtrésze alatt dobott egy
hátast és hanyatt feküdt a földön. Szerencsére senkinek sem esett baja, a
nappalit sem kellett újra burkolni és a csaj koponyája is egyben van, még csak
sírás sem volt, de ott akkor úgy döntöttem, hogy egyelőre talán nem a fotók a
legfontosabbak. 

Amúgy sokat jövünk-megyünk, shoppingolunk, fagyizunk, közben persze mindenki olvad el
aki csak kap a most már egy fogas széles mosolyból. Mert szerencsére mosolyból
mindenkinek tartogat egyet kettőt. A nagyszülőknek, a dédi maminak, apának, az
unokatesóknak, Dettyéknek, nagybácsinak, szomszéd néninek, ismerősöknek és
ismeretleneknek. 
(Mire kikerült a bejegyzés valahogy augusztus 7. lett. Hát így megy ez mostanában mifelénk.)