Azt mondják, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Igazából még nem döntöttem el végérvényesen, hogy hiszek-e a pokolban és persze a mennyben, de az biztos, hogy egy gyerkőcnek, főleg egy újszülöttnek, mindenki jót akar. Jót akar a nagyszülő, a védőnő, a doktornéni, a szomszéd, a szomszédnéni, anya barátnői, apa barátai, talán még az ellenségei is… És végül, de nem utolsó sorban jót akarnak neki a SZÜLEI! -de főleg anya 🙂

Ez a jót akarás már abban a bizonyos 9 hónapban elkezdődik. Nem iszom alkoholt, nem eszem camembert sajtot, nem megyek Kékszalagra, kerülöm a tatárbifszteket, a tengeri herkentyűket, a dohányzó apát.
Kiolvasom a Suttogót, Vida Ági babapszichológiáját, Makarenkot, Spockot, Ranschburg Jenőt, a Ferber módszer alapjait. Az olvasottak alapján rögzítem az általam idillinek vélt nevelési alapelveimet, majd megérkezik a gyerkőc és mindent borít. Egyszer csak azt veszed észre az éjszaka közepén, hogy már másfél órája cipeled a gyereket, hogy reggel mégiscsak ott van melletted a franciaágyon, hogy napközben már két sorozat lement a Viasaton és Te még mindig ringatod… mert jót akarsz neki -és pár óra sírás után persze már magadnak is. 🙂

Aki úgy érzi, hogy könnyen befolyásolható, az szüljön barlangban és 1-2-3 (tetszőlegesen választható) évig ki se tegye onnan a lábát, mert egyébként meg fog őrülni a sok egymásnak ellentmondó tanácstól. Esetleg húzzon vödröt a fejére, vagy csak dugjon dugót a fülébe, és persze kapcsolja ki a routert! Kiderült ugyanis, hogy a magyarok nem csak a focihoz értenek de a szoptatáshoz is! És szerencsére ez nemtől, kortól, végzettségtől független képesség!

Az örök visszatérő kérdés, amiért minden olyan embert, aki felteszi és nem rendelkezik a közeli hozzátartozó avagy a legjobb barátnők egyike státusszal minimum 5 nap közmunkára küldenék: Na, és jól szopizik? Van elég tejcsid? 


OK, értem én, hogy egy pár napos csecsemőről nem lehet túl sok mindent kérdezni, de azt gondolom, hogy a szoptatáson kívül van még néhány téma ami esetleg felmerülhetne és nem megy az egyébként is meggyötört anyuka agyára.
A fent említett kérdésre ugyanis nagyjából három válasz lehetséges:
1. Igen.
2. Nem.
3. Közöd? tudom, antiszociális vagyok 🙂

Igen, minden anya tudja, hogy gyermekének az a legjobb ha minimum fél éves koráig, de lehetőség szerint még tovább anyatejes táplálásban részesül, mert tele van vitaminnal, és nyomelemmel, és egészséges, és erősebb lesz tőle az immunrendszere, és steril, és természetes, és benne van a a szoros anya-gyermek kötődés, ÉS nagyjából azt is minden anya tudja, hogy minimum 3 liter lehetőleg szénsavmentes vizet kell inni, és nem stresszelni (na persze) és napi 5-ször egészségesen enni, és tejserkentő teát, sört, stb-t inni, és minél többször mellre tenni a porontyot mert nincs jobb tejserkentő mint a gyerek! DE ha valakinek nincs, akkor nincs. SŐT (és ezért nyugodtan meg lehet kövezni) ha valaki nem akar szoptatni, akkor nem akar.

Akinek van, és rendesen “szopizik” a babája, az szuper, de akinek nincs és ne adj isten tápszert kell adnia, na az a gyerek is fel fog nőni. Ahogy az az elmúlt 3 héten kiderült, a közvetlen környezetemben nagyjából minden második ember tápszerrel nőtt fel, többek között én is, és azt hiszem különösebb bajom nem lett tőle. Vagy legalábbis nem lenne fair a tápszert hibáztatni 🙂

Szóval könyörgöm, ne ez legyen az első kérdés, mert szerencsétlen anyának még az a kevés teje is elmegy ha napjában 3-szor kell magyarázkodnia, hogy márpedig ő mindent megtesz, hogy legyen, és IGEN! természetesen jót akar a gyerekének, és tudja, hogy a szoptatás lenne neki a legjobb.

Ez az egész akár rólam is szólhatna, mert bár Johanna is kap néha tápszert -főleg este, és nem tudom meddig lesz “tejcsim”, egyáltalán nincs lelkiismeret furdalásom miatta, mert tudom, hogy mindent megteszek, hogy neki jó legyen! Mert IMÁDOM! 🙂